Hajnali két óra van, én meg itt ülök, írok és órák óta úgy érzem, hogy hánynom kell attól az idegtől, amit a suli okoz. Mármint az, hogy be kellene mennem. Persze most épp eszek is, hogy legalább legyen mit kiokádni magamból. Múlt héten eldöntöttem, hogy befejezem a sulit, akármennyire is nehezemre esik. Na, de arra nem gondoltam, hogy mikor csütörtökön be kellett volna mennem, hányni fogok már hajnalok hajnalán. A legrosszabb az egészben, hogy nem tudok rájönni, pontosan mi is a bajom ezzel az egésszel, mitől jönnek a pánikok. Sokáig azt gondoltam, az emberek miatt, de ha más zsúfolt helyen vagyok, akkor semmi bajom nincs. Csak suliban és munkahelyen jön elő. Igen, volt munkahelyem kőkemény 1,5 napig, második nap hánytam már és ájuldoztam, szóval… ott is hagytam. Szánalmasnak érzem magam emiatt, és nincs szó arra, mennyire gyűlölöm magam. Nem vagyok képes még arra sem, hogy bemenjek iskolába… pedig ez (lenne) az egyetlen dolgom. És nem megy…

Csütörtökön egyébként voltam a dokimnál, neki is mondtam ezt, aztán kijött valami olyasmi a számon, hogy a teljesítéssel van bajom, de ez nem tudom, mennyire okozhatja a rosszulléteket. Mindig félek, hogy nem vagyok „elég”. Akármiről legyen is szó.

Kövezzetek meg érte, de már nem vagyok szingli. Tudom, elég hamar „váltottam”, de mindennek oka volt, és a legeslegjobb döntést hoztam az előző szakítást illetően. Egy olyan embert ismertem meg, akiről álmodni sem mertem volna, sőt, még most is néha „túl szép, hogy igaz legyen”-érzésem van. Már most kaptam tőle egy olyan „dolgot”, amit soha senkitől… örömömben elsírtam magam. Egyszerűen csak annak örültem, hogy van nekem, hogy megismerhettem. Illetve van még egy egyelőre furcsa érzés, ami kísért, mégpedig az, hogy félelem nélkül tudok szeretni. Nem is tudom, volt-e valaha ilyen velem. Nem félek semmitől vele kapcsolatban, és ez számomra teljesen új. Mindig rettegtem az elhagyástól, most nem. Persze vannak, amik zavarnak ebben a kapcsolatban, de mind csak hozzám köthető, például totál visszahúzódó vagyok valamiért, pedig ennyire nem szoktam az lenni.

Elméletben holnapután, szerdán műtenek epével, kiveszik. Holnap fekszek be a kórházba. Egyszer, még tavaly az SBO-n kötöttem ki epegörccsel, ami sok gyógyszer után is csak egyre rosszabb lett. Akkor bent voltam másfél-két(?) napot a sebészeten, várva a műtétemre, de egyszer azt mondták, műtenek, utána pedig nem. Ezt meguntam és saját felelősségre hazajöttem. Azóta egyszer görcsöltem, de az nem volt annyira vészes. Egyébként nem félek a műtéttől, csak egy dolog van, amit nem szeretnék, mégpedig az intubálás. Pedig muszáj lesz.

Amúgy azt hiszem, túl hamar meguntam a kinézetet. Számomra már túl egyszerű volt, de nem is igazán volt kedvem foglalkozni vele. Ezt most megpróbálom hosszabb ideig fent hagyni, de meglátjuk mi lesz belőle.

Továbbra is várom a versenyötleteket! J