A Cotard-szindróma, vagy másik elnevezése szerint az élőhalott szindróma annak ellenére figyelmet kíván, hogy tulajdonképpen az egyik legritkábban előforduló mentális megbetegedés.

Aki ebben a betegségben szenved, az úgy érzi, halott, esetleg valamilyen életfontosságú szerve eltűnt a testéből, és ezért nem érti, hogyan "működhet" a szervezete. A betegek sokszor csak az öngyilkosságot tartják elfogadható megoldásnak önmaguk számára, annak ellenére, hogy minden logikát nélkülöz a halálvágy, hiszen hogyan is akarhat meghalni az, aki egyébként is úgy véli, nem tartozik az élők közé. Mégsem akkora azonban az ellentmondás, mert a beteg az öngyilkossággal tulajdonképpen csak megteremti önmaga számára azt a valóságot, amelyet elfogadni kényszerül.

A Cotard-betegségben szenvedők valóban szenvednek, és a poklok poklát élik át létezésük minden pillanatában. A környező világ elveszíti számukra minden szépségét, meg sem látják a valóságot: nincsenek számukra kellemes benyomások vagy érzetek, a feléjük áradó szagokat - legyen az bármilyen kellemes is - bomlásbűznek érzik, és amikor táplálékot raknak eléjük gyakran vélik úgy, a feltálalt falatok emberi maradványokból készültek, máskor meggyőződésük, hogy székletevésre akarják kényszeríteni őket.
Az iszonyatos érzetek megélése és feldolgozhatatlansága is elegendő lenne a halálvágyhoz, mindezt - szerveik vélt hiányát, saját testük vélt bomlásának sokkoló hatását - azonban tovább nehezíti, hogy tökéletesen eltévednek a világban: képtelenné válnak a tájékozódásra, nem tudnak egy lényeges dologra fókuszálni, orientációs zavarok lépnek fel és elveszik a memória is.

/forrás: life.hu/