Napjainkban az öngyilkosság az egyik legfontosabb közegészségügyi probléma, leggyakrabban a mentális zavarok következményeként jelenik meg. A 15 és 30 év közötti fiatal személyek halála minden harmadik esetben öngyilkosság eredménye. Az öngyilkossági görbén a két legveszélyeztetettebb kategória a serdülőkorúak és az idősek.

Rosszul látjuk magunk a tükörben

Amikor öngyilkosságról olvasunk az újságokban, vagy hallunk a hírekben, netán ismeretségi körünkben történik meg, arra gondolunk, hogy mi késztethette az embert arra, hogy ilyen borzasztó tettet kövessen el.

A leggyakoribb okok között ott találjuk az alacsony önértékelésből fakadó negatív énképet, a depressziót vagy depressziós hangulatot, a reménytelenséget, a nyomorúságot, magányt vagy a szerencsétlen események sorozatát. Ezek külön-külön, vagy akár együttesen mind lehetnek kiváltó okok az öngyilkosság elkövetésére.

Egyedül a lejtőn

Az öngyilkosság valójában egy krízisállapot. Ez általában akkor következik be egy ember életében, ha lelkileg kiegyensúlyozatlan állapotba kerül és olyan negatív körülményekkel szembesül, melyek számára fontos problémát jelentenek.

Ezeket a problémákat nem tudja, nem képes megoldani, és elkerülni sem a szokásos problémamegoldó képességeivel. Óriási feszültség keletkezik benne, amit nem tud levezetni, csökkenteni, így az agresszív indulat önmagára tevődik át, agresszivitását önmaga ellen fordítja.

Úgy érzi, hogy egyedül maradt ebben a nehéz helyzetben, nincs senki, akire számíthatna, aki támogatná őt. Lehangoltság, erőtlenség és passzivitás keríti hatalmába az illető személyt, akinek végül beszűkül a gondolkodása és fokozatosan elveszíti mérlegelő képességét. Ebben az állapotban megerősödik a személy negatív énképe, tovább csökken az önbizalma, és teljesen kilátástalannak érzékeli a helyzetét. Úgy érzi, hogy az egyedüli megoldás a problémára: a halál.

Az utolsó csepp

Mítosznak tekinthető az az állítás, miszerint az öngyilkosság előzetes figyelmeztetés nélkül történik.

Az öngyilkosságra készülő személy számos jelzéssel figyelmeztet szándékára. A kutatások azt jelzik, hogy 10 személy közül 8 konkrét jeleket ad arra vonatkozóan, hogy öngyilkosságot akar elkövetni.

A legtöbben búcsúlevelet írnak, vagy szóban közlik, de rejtett, burkolt formában. Éppen ezért csak későre értjük meg, hogy mit szeretett volna mondani az illető. Valójában ezek a jelzések az öngyilkosságot elkövetni készülő segélykérései. Az élethez való kapaszkodás utolsó próbája, és a halál elleni küzdelem nyilvánul meg benne.

Mint említettük, ez a segélykérés ritkán érthető, és ennek a segélykérésnek az elutasítása általában az „utolsó csepp", ami cselekvéssé érleli az öngyilkossági tervet.

Amelyik kutya ugat, az nem harap?

Az öngyilkossággal kapcsolatos tévhitek közül talán ez a legfontosabb. Mindig azt mondják, hogy aki öngyilkosságról beszél, az nem teszi meg, tehát szükségtelen bármilyen beavatkozás, beszélgetés a témáról, vagy bármilyen segítségnyújtás.

Ez egy téves feltevés, minden jelzést komolyan kell venni, vagy legalábbis szükséges odafigyelni az illető személy viselkedésére, érzelmi megnyilvánulásaira.

Az esetek többségében sajnos nem vesszük észre a jelzéseket, hiszen vannak olyan személyek, akiknek sikerül elrejteniük érzelmeiket, komoly szándékaikat és öngyilkossági gondolataikat. Ezek az emberek a legtöbbször egyedül élnek, magányban, nem kommunikálnak, nem tartanak fenn szociális kapcsolatokat, és ezért sikerül nekik eltitkolniuk valódi érzéseiket, szándékaikat a világ elől.

Ismétlés a halál anyja

Az öngyilkossági kísérletek többsége halállal végződik, de ha a halál bekövetkezte előtt egy külső segítség megakadályozza a szervezet károsodását, vagy az öngyilkosság módszere nem elég hatékony, akkor az illető személy túléli a kísérletet.

Kutatások szerint, az öngyilkosságot kísérlő túlélők gyakran megismétlik tetteiket, ha ismét nehéz problémával szembesülnek, ha szomorúság, bánat vagy szerencsétlenség adódik az életükben. Ezek a személyek nagyon érzékennyé vállnak minden problémával szemben, és nagy a valószínűsége annak, hogy ismét öngyilkosságot kísérelnek meg.

Nem akar meghalni, csak nem tud élni

Az öngyilkosságot elkövető sok esetben nem akar meghalni, csak nem tud úgy élni, ahogy él, változtatni szeretne.

Mivel egy beszűkült állapotban van, nem lát alternatívákat a problémái megoldására, nem tud változtatni azzal a probléma megoldási készlettel, amit eddig használt. Egy más nézőpont, szemlélet kellene. Ezt egy kívülálló személy tudja megadni.

Mit tehetünk értük?

Ezért feltevődik a kérdés, hogy hogyan segíthetünk ezeknek a személyeknek? Csak úgy, ha nagyon figyelmesek vagyunk és nyitott szemmel, és füllel járunk a világban. Mert csak burkoltan jelzik szándékaikat, ritkán kérnek nyíltan konkrét segítséget.

Ha megteszik, akkor az első és legfontosabb dolog a bennük rejlő feszültségek csökkentése. Ehhez elég, ha meghallgatjuk, hagyjuk, hogy beszéljenek fájdalmukról, a problémáról, melytől nem tudnak szabadulni. Hagyjuk, hogy a heves érzelmek feltörjenek belőlük, így csökken az önmagukra irányuló agresszív viselkedés. Ne bizonygassuk nekik, hogy miért érdemes élni, hanem egyszerűen csak hallgassuk végig, mert ez többet segít, mint hinnénk.

Nem arra van szükségük, hogy kioktassuk őket, hanem arra, hogy megértse valaki őket, az ő fájdalmukat, szégyenüket vagy bánatukat.

Továbbá a hozzátartozók tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az öngyilkosságot fontolgató személy biztonságban legyen, tartsák távol a számára veszélyes eszközöktől, és minél hamarabb forduljanak szakember segítségéhez. Nagyon fontos a család, ismerősök, közelállók támogatása és segítsége.

/forrás: manna.ro/