A WHO szerint az egészség definíciója így hangzik: “Az egészség a teljes testi, érzelmi-értelmi, és szociális jóllét állapota.” Ez jól is hangzik így, de mit jelent az, hogy értelmi-érzelmi jóllét? Ezt az egyszerű kifejezést számos tényező befolyásolhatja, ilyen például az adott korban és társadalomban elfogadott norma.

Sokkal könnyebb dolgunk lenne, ha lennének olyan vizsgálóeljárások, vértesztek, amik kimutatják a betegségeket. Azonban számos próbálkozás ellenére sem sikerült eddig ilyen módszert találni. Mindig vannak újabb és újabb eredmények, genetikai felfedezések, amik  jellemzőek az Alzheimer-kórra vagy a skizofréniára, de ezeddig egyiket sem sikerült egyértelmű bizonyítékként elfogadni. Amíg nincs objektív vizsgálómódszer, addig maradnak a tünetek és a pszichológiai tesztek, amik mentén el lehet indulni.

Noha elsőre megfoghatatlannak tűnik mi alapján lehet mentális betegségre gyanakodni, azért vannak olyan kapaszkodók, amik felvetik a kezelés szükségességét:
magatartás: kényszeres kézmosás, indokolatlanul sok alkohol elfogyasztása
érzések: elhúzódó érdektelenség, az örömérzet hiánya, ok nélküli félelem bizonyos helyzetekben
szokatlan gondolatok: a rádión vagy a tévén keresztül szólnak az illetőhöz, chipet ültettek a szemébe, stb.
testi tünetek: szapora szívverés, fulladás, izzadás, étvágytalanság

A fenti tünetek egyike sem jelenti egyértelműen, hogy mentális beteggel állunk szemben, hiszen számtalan olyan állapotot tudnánk mondani, amikor a fenti tünetek előfordulhatnak. Ha valaki felfut a lépcsőn, akkor izzadhat, fulladhat és a szíve is szaporán ver. Egy szakítás után is lehet lehangolt valaki, de ez nem jelenti azt, hogy depressziós lenne. Szóval akkor mégis mi alapján mondjuk, hogy ez már betegség?

1. Tünetek és jelek
Néha nagyon egyszerű a tünetek alapján beazonosítani a mentális betegségeket, azonban ez nem mindig van így. Sokszor egy adott betegségre jellemző tünetek közül csak alig 1-2 van jelen, máskor a betegség előrehaladtával a tünetek is változnak, némelyek eltűnnek, mások megjelennek. Ebből is látszik, hogy egyáltalán nem könnyű kimondani egy betegség meglétét. Ezen a problémán segít az Amerikai Pszichiátriai Társaság által kiadott DSM-IV (Mentális rendellenességek kórmeghatározó és statisztikai kézikönyve) kritériumrendszer. Ez a kézikönyv segít a gyakorló orvosoknak a tünetek alapján meghatározni, hogy milyen betegséggel állnak szemben, illetve megmutatja, hogy a beteg által mutatott tünetek eleget tesznek-e bármely betegség követelményeinek. A könyv részletesen meghatározza, hogy mely tüneteknek és mennyi ideig kell fennállnia ahhoz, hogy az adott betegség diagnózisát ki lehessen mondani.

2. A beteg saját tapasztalata
Az, ahogy a beteg megéli a saját helyzetét, gondolatait, viselkedését, nagyon sokat számít egy betegség diagnózisának a kimondásánál.
Sokszor tapasztalom, hogy a betegek nem úgy élik meg saját tüneteiket, mint betegséget, hanem mint egy elviselhetetlen állapotot. Feledékenyek lesznek, életuntak, halálfélelmük van, stb. és ezen szeretnének változtatni, ezért fordulnak orvoshoz.
A másik gyakori eset, hogy a tünetek miatt a beteg életminősége olyan mértékben romlik, hogy ő maga ismeri fel, hogy valami komoly baj van vele. A kényszeres kézmosás, vagy az ajtó bezárásának állandó ellenőrizgetése megnyomorítja annyira az életet, hogy a beteg inkább orvoshoz fordul.

3. A környezetben élők tapasztalatai
A mentális betegséggel küzdők sokszor teljesen normálisnak ítélik meg saját állapotukat, vagy elismerik ugyan, hogy vannak nehézségeik, de úgy vélik, hogy azokat teljesen kézben tudják tartani. Ezekben az esetekben nagyon hasznos a környezet visszajelzése és esetleges közbeavatkozása. Egy mániás beteg például érzi a saját felhangoltságát, de azt pozitívan éli meg, még örül is neki, hogy jól érzi magát, a környezte viszont agresszivnak és tolakodónak tarthatja.

A fentiek összessége segít abban, hogy valakiről kimondhassuk azt, hogy mentális betegséggel küzd, és hogy az állapota már túl van a normálisnak nevezhető határokon.

/forrás: elmedoktor.hu/