Elsüllyedek
Elkeseredésem tavában
Fulladozom,
Nyakam körül saját kezem.
Haldoklom.
Lelkem tovaillan, testem elenyészik.
Nem öngyilkosság ez.
Gyilkosságnak vélem,
Az általatok teremtett világ okozza halálomat.

Ha valaki úgy gondolja, hogy az öngyilkosság a menekülés útja a bajból, akkor nagyjából mindegy, hogy mi a baj.

Az öngyilkosság természeténél fogva önző, az ember előbb magára gondol, és csak azután a többiekre.

Az öngyilkosság lehetősége egyfajta kegy, amelynek az ember csak ritkán van tudatában. A szabad akarat illúzióját kölcsönzi az embernek. És valószínűleg többször követünk el öngyilkosságot, mint egyáltalában sejtjük. Csak nem tudunk róla.

Hogy rettenetes, elhiszem,
de így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
öngyilkosság, vagy majdnem az.

Öngyilkosság. Így hívják, pedig e tettnek semmi köze a gyilkossághoz: nincs vérszomj, nincs szenvedély, csak a halál van, a remény halála.

Az öngyilkosság végső állítás, egy búcsúzóul odavágott káromkodás a világnak.

Ekkor kezdődik a haldoklás, amely nem egyéb, mint az emlékezet egymást váltó dagályai és apályai által hol feltöltött, hol kiürült öntudat mérlegjátéka. Az emlékek árja feltorlódik, majd elapad, megannyi kagylóként hozva vissza, ahogyan egy pillanattal előbb magával ragadta, az elraktározott képeket, a valaha hallott hangok zúgó tritonkürtjeit. Felszínre tör, ismét vízzel árasztja el a szív szárazra vetett tengerifüveit, amitől felpezsdül minden gyengéd érzelem. Ám a napéjegyenlőség már készítgeti végleges apályát, a szív kiürül, a vízár és mindaz, amit hordozott, megtér Istenhez.

Mi a fájdalmasabb, egyedül meghalni, vagy gyötrődve látni, hogy veletek hal valaki, akit szerettek?

Szúrtak a percek és az órák,
ha ébredt és ha lefeküdt.
A hátán hordta koporsóját,
megbotlott és belefeküdt.

"Gondolataim halált zengve,
Öngyilkosságra okot keresve,
Tű,kés,penge mi halált okozna,
Kezemből kiesve a földre hullva.

Térdelve gondolom végig annak okát,
Mely miatt öngyilkosság gondolata jár át,
Felnézve kötelet látva a gerendán,
Melyet halál szele ringat jobbra-balra.

Szívem nagyot dobban mely vért visz agyamba,
S én felállok a láda tetejére,
Majd kötelet nyakamra téve,
Sóhajtok egyet s csak egyetlen egyet,

Majd vérrel írt levelem a földre dobva,
A ládáról elrugaszkodva,
Öngyilkos leszek,
Majd kinyitom szemem,

S a pokolnak kapujában állva,
Arra várva hogy Lucifer karjaiba zárva,
Megváltást adva,
Átkozott szívem a pokolba zárja!"

Életem legnagyobb hibája, hogy megszülettem.